2024. május 20., hétfő

Róma

0 az 5-ből

Az örök és titokzatos Rómából nem könnyű elutazni. Nem véletlen, hogy turisták milliói sietnek érmét dobni a Trevi-kútba, abban a reményben, hogy visszatérnek, hogy meglátogassák.

A hét domb és Róma születése (Kr. e. 753)

A legenda szerint Róma születése Romulusnak és Remusnak köszönhető, Rhea Silvia és Mars isten ikerfiainak, akiket egy nőstény farkas hagyott el és dajkált, végül pedig a pásztor Faustolo és felesége, Acca Larentia fogadott örökbe. Miután felnőttek, az ikrek elhatározták, hogy várost alapítanak: hogy eldöntsék, ki kormányozzon, az istenek akaratára bízták magukat az augurális madarak röptén keresztül. Az Aventinus-dombról Remus hat keselyűt látott, míg Romulus a Palatinusról tizenkettőt, így ő lett Róma első királya i. e. 753-ban.

Róma történelmi központja Európa egyik legnagyobb és műemlékekben leggazdagabb történelmi városközpontja, 1980 óta az UNESCO világörökség része. A Tiberis bal partján fekvő történelmi központ a 3. században felépült Aurelianus-féle falak által határolt terület, amely magába foglalja a város alapításának történetéből ismert hét dombot: Capitolinus, Viminalis, Quirinalis, Esquilinus, Caelius, Aventinus és Palatinus.

  • Palatino (Palatinus)
  • Aventino (Aventinus)
  • Campidoglio (Capitolinus)
  • Quirinale (Quirinalis)
  • Viminale (Viminalis)
  • Esquilino (Esquilinus)
  • Celio (Caelius)

Rómában találhatók az antik világ és a kereszténység legszebb műemlékei.

Infobox
részletes adatok

Olaszország

Róma

Ezt mindenképpen látnod kell!

Angyalvár

A legenda szerint egy alkalommal I. Gergely pápa a vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt.

Piazza Navona

Rómában számos történelmi tér található, amelyek közül az egyik legszebb és legélénkebb a Piazza Navona.

Spanyol lépcső

A világ egyik leghíresebb lépcsője a Rómába érkező turisták egyik zarándokhelye.

Ha az előzőeket láttad és még van időd!

Falakon kívüli Szent Pál bazilika – Szent Pál sírja

A bazilikában található Szent Pál apostol sírja.

Szent Lépcső

A középkorban Pilátus lépcsőjének nevezték: ezen a lépcsőn haladt fel Jézus, amikor kihallgatásra ment Pilátushoz.

Róma ízei: Maritozzo

Róma közkedvelt maritozzójának különös legendája van.

Piramide Cestia

A piramis egyike a legjobban fennmaradt ókori római építményeknek.

Ha több napot töltesz itt, ezekre is szánj időt!

Palazzo Barberini

Palazzo Barberini Antik Művészeti Nemzeti Galériában (Galleria Nazionale d'Arte Antica a Palazzo Barberini) 13-16. századi műkincsek tárlata tekinthető meg.

Róma alapításának ünnepe

A Natale di Roma néven ismert éves születésnapi ünnepség Róma legendás, i. e. 753-as, Romulus által történt megalapításán alapul.

Találkozási pontok Róma szellemeivel

Nyughatatlan lelkek nyomában, akik alkonyatkor ellepik Róma történelmi központjának leghíresebb utcáit és tereit.

Insula del’Ara Coeli

Az egyetlen ókori bérház, ami megmaradt Rómában.

Il Gesù

A templomban van a világ legnagyobb lapis lazulija.

Hírek az országból