A Marcellus-színház alapjait még Julius Caesar rakta le, de ő már nem érhette meg az építkezés végét. Fogadott fia, Augustus az eredeti terveket átdolgoztatta és megnagyobbíttatta, végül i.e. 13-ban fejezték be. Augustus kérésére unokaöccséről, az utódjaként kiszemelt, de fiatalon meghalt Claudius Marcellusról nevezték el.

A színházba fénykorában a becslések szerint 15 ezer-20 ezer ember fért be. Az átmérője 130 méter volt, és 41 boltív szegélyezte; később valószínűleg erről mintázták a Colosseumot.

Az alsó részét dór és ión oszlopok tartották, ennek egy része maradt meg. Díszítésnek hatalmas márvány színházi maszkokat használtak, amelyek a tragédiát, a komédiát és a szatírát szimbolizálták. A tetején egy hatalmas lepel, a velarium védte a nézőket a napsütéstől.

Vespasianus és Severus Alexander császárok alatt felújították, és egészen a 4. századig működött.

Később, a középkorban feudális főurak fészkelték be magukat, erőddé alakították, és innen indították utcai harcaikat. Később az Orsini hercegek 1712-ben palotává építették át.

Közvetlenül Marcellus színháza mellett állt Apollo Sosianus temploma, valószínűleg már az i. e. 5. századtól Augustus koráig ez volt az egyetlen Apollo-templom egész Rómában. Néha a belsejében gyűlt össze a Szenátus, hogy külföldi delegációkat vagy hadvezéreket fogadjanak. Három oszlopa maradt meg.

A Sosianus melléknevet onnan kapta, hogy i. e. 34-ben Gaius Sosianus consul egy felújítás során jelentős módosításokat is végzett rajta. A munkálatok félbeszakadtak az Octavianus és Marcus Antonius közötti polgárháború miatt, amelynek során Gaius Sosianus Marcus Antonius pártjára állt. Mivel a harcot Octavianus, a későbbi Augustus nyerte, csak azután fejezték be az építkezést, hogy kibékült a császárral. Engesztelésül a felújított templomot a császárnak ajánlotta.

Az Apollo-templom mellett állt még egy Bellona-templom is, amelyből ma már szinte semmi sem maradt meg. Bellona a háború istennője volt, templomában fogadták az ellenséges birodalmak követeit. Állt előtte egy oszlop, amelyhez egy római tradíció fűződött:

ha hadat üzentek valakinek, neki dobtak egy lándzsát.