A világ talán legkisebb, de minden bizonnyal a legszínpompásabb egyenruhában feszítő hadserege a Vatikáné.
A nevezetes Svájci Gárda neve onnan származik, hogy kizárólag svájci állampolgárságú zsoldosokból áll, a Gárda létszáma a tábori lelkésszel és a két dobossal együtt 1976 óta pontosan száz fő.
Napi szolgálati idejük hat és tizenkét óra között mozog, és ott vannak, ahol a pápa tartózkodik. Vatikánváros kapuiban látni őket, de a svájci gárdisták feladata az apostoli paloták és a pápai lakosztály védelme, valamint az audienciákon és a belföldi, külföldi látogatásokon is kísérik az egyházfőt. A gárdistákat kizárólag alabárddal látni, de a testőrség „jól fegyverzett”.
A Vatikán területére, a többi között a Szent Péter térre belépő látogatók első biztonsági ellenőrzését az olasz rendőrség végzi, és a veszélyes tárgyak több mint kilencven százalékát kiszűrik. A Covid-járvány óta azonban emelkedett a zavart elméjű, vagy drog és alkohol hatása alatti emberek száma, ezért a gárdistákat felkészítik a velük szembeni eljárásra is.
A pápai állam világi hatalmának fokozatos visszaszorulásával lett egyre kisebb a pápa serege is, míg 1870-ben a megfogyatkozott hadsereg végső vereséget szenvedett az Itália egységéért küzdő olaszokkal szemben. A pápaság területe lényegében a vatikáni palotákra zsugorodott, majd az olasz állam és a Vatikán között született lateráni egyezmények megteremtették a mai 0,44 négyzetkilométer kiterjedésű Vatikáni Államot.
Az 1870-es vereséget követően a pápa szolgálatában csak három fegyveres alakulat maradt. Az 1801-ben felállított Nemesi Gárda, a pápa testőrsége, melynek fiatal nemesek voltak a tagjai, illetve az 1850-ben létrehozott Palotaőrség, melyben római polgárok szolgáltak és kizárólag a díszszázad funkcióját látták el. Ez a két alakulat 1970-ben megszűnt, VI. Pál „hadseregreformját” követően csak a harmadik testület a Svájci Gárda maradt meg, s ez a gárda lát el azóta minden fegyveres szolgálatot a Vatikán határain belül.
A svájci zsoldosok 1506. január 21-én érkeztek Rómába II. Gyula pápa hívására. Ma ezt a napot emlegetik a Svájci Gárda felállásának hivatalos dátumaként, de a gárda napja május 6., annak emlékére, hogy 1527. május 6-án, amikor a francia csapatok kifosztották Rómát és betörtek a Vatikán területére is, 147 svájci gárdista az életét áldozta azért, hogy VII. Kelemen pápa a vatikáni palotából a közeli pápai erődbe, az Angyalvárba menekülhessen.
A Svájci Gárda Rómába érkezésétől kezdve hűséges maradt a pápához, s a többi pápai zsoldban álló katonáktól eltérően a svájciak meglehetősen fegyelmezettnek bizonyultak, nem tartoztak a Rómában rendre garázdálkodó hírhedett pápai katonák közé. Fennmaradását ennek a fegyelemnek és hűségnek köszönhette.
A pápa katonái 1870 óta egyetlen csatát sem vívtak, „éles helyzetben” egyetlen lőfegyvert sem sütöttek el. Ma a feladatuk a pápa állam határainak védelme, a rend fenntartása a Vatikán területén, illetve a díszelgés a hivatalos eseményeken.
A gárdisták képe elsősorban erről a díszszerepről alakult ki a köztudatban. Színpompás egyenruhájuk, tollbokrétával díszített sisakjuk, alabárdjuk igazi látványosság. A közhiedelem makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a díszegyenruhát Michelangelo tervezte. A hétköznapi uniformis ennél jóval szürkébb, pontosabban szólva szürkéskék, amit csak a fehér körgallér tesz egyedivé, illetve az a sapka, mely szinte teljesen megegyezik a másik olasz művészóriás, Raffaelo legnevezetesebb önarcképén látható sapkával.
A gárda tagjai ma is csak svájci állampolgár lehet, azután, hogy katonai szolgálatot teljesített Svájcban. A feltételek között szerepel, hogy testmagassága nem lehet kisebb 1 méter 74 centiméternél. Az újoncokkal első alkalommal két évre szóló szerződést kötnek, ennek időtartama alatt a Vatikánon belüli laktanyában kell élniük. A szolgálati idő letelte után a szerződés meghosszabbítható, s ekkor a gárdista, ha akar, kiköltözhet Rómába is. A Gárdában 4 tiszt, 23 altiszt, 70 alabárdos, 2 dobos és egy tábori lelkész szolgál. A parancsnoki tisztet évszázados hagyományoknak megfelelően általában ugyanannak a néhány svájci nemesi családnak a leszármazottai töltik be.
Svájci zsoldosnak lenni a Vatikánban ma elsősorban a dicsőség dolga, a gárda fő vonzerejét a hírnév jelenti. A szolgálat fárasztó és meglehetősen unalmas. A gárdistákat – akár egy látványos színpad nélkülözhetetlen statisztáit – mindenki megcsodálja, aki eljut a Vatikánba. Hallani róluk viszont keveset lehet. Az elmúlt évtizedben csak kétszer szerepelt róluk külön hír: egyszer – feltehetőleg az egyik gárdistának és a többiek hallgatólagos beleegyezésének köszönhetően – fényképek jelentek meg róluk, amint a körletükben alsónadrágban pihenő gárdisták pornó újságokat lapozgatnak, néhány évvel később pedig egy focimeccset követő sörözés nyomán néhány kapatos gárdista a római utcán összeverekedett az olasz rendőrökkel.