Campania legrégebbi desszertjét, a sfogliatellát a 17. században találták fel az Amalfi-parti Conca dei Mariniben található Santa Rosa kolostorban. Egy nápolyi cukrász, Pasquale Pintauro később megszerezte az eredeti receptet, és 1818-ban kezdte el árulni a süteményt az üzletében.
A sfogliatelle, szó szerint többes számban „kis levelek”, úgy készül, hogy a tésztát kigördítik, rönkké formálják, majd a végeit levágják, hogy a rétegek sütés közben szétváljanak, és így pelyhes „levelek” keletkezzenek. A sfogliatelle-t tejszínnel töltik meg, majd gyümölcsökkel és porcukorral díszítik.
A szerzetesi köpenyre emlékeztető sfogliatelle-t hagyományosan ricottával, búzadarával, tejjel, kandírozott gyümölccsel és cukorral töltik; a töltelék változhat, és tartalmazhat mandulamasszát vagy kandírozott citromhéjat is. A tésztát zsebekké formázzák, és addig sütik, amíg a rétegek szét nem válnak, hogy a sfogliatella jellegzetes barázdái kialakuljanak.
Honnan származik a sfogliatella? Ez bonyolult.
Amint elkezdünk beleásni a sfogliatella történetébe, rájövünk, hogy eredete bizonytalan – és erősen vitatott.
Az egyik elmélet szerint a nápolyi Santa Croce di Lucca karmelita kolostorban fejlesztették ki a sfogliatellát a XVII. században, majd a recept eljutott az Amalfi-partra.
Egy ezzel ellentétes, de szélesebb körben elfogadott verzió szerint az Amalfi-parton, Conca dei Marini-ban található Santa Rosa kolostor apácái 1700 körül citromlikőrt adtak a tésztakrémhez, amikor egy bizonyos fajta süteményt készítettek. Az apácák a tésztát búzadarából, tejből, aszalt gyümölcsökből és egy kis fehérborból készítették, de a híres sfogliatella Santa Rosa titkos összetevőjéről kiderült, hogy az apácák által helyben készített citromlikőr. (Ma a kolostort egy tengerre néző luxusszállodává alakították át, és természetesen limoncellót és sfogliatellát szolgálnak fel az éttermében).
Nem kell sok idő, hogy rájöjjünk, hogy a nápolyi sütemények körüli büszkeség és verseny mélyen gyökerezik.
A legenda szerint az 1800-as évek elején Pasquale Pintauro nápolyi vendéglősnek sikerült megszereznie a sfogliatella Santa Rosa receptjét, talán egy nagynénjétől, aki a Santa Rosa kolostor apácája volt. Pintauro a via Toledo mentén lévő fogadóját cukrászdává bővítette, és elkezdte felszolgálni a süteményt, amely egyre inkább kagylós formát öltött, és állandó sikert aratott. Pintauro és családja évekig híres volt a házi készítésű sfogliatelle és más helyi sütemények kereskedelmi forgalomba hozataláról, és a nápolyiak sorban álltak az üzlet előtt, hogy megkóstolhassák őket.