Ha Olaszország legszebb – és jelen esetben leghíresebb – festményeire gondolunk, Sandro Botticelli Vénusz születése az elsők között jut eszünkbe. Az olasz reneszánsz eme 1485 körül festett ikonja a firenzei Uffizi Képtárban látható, ahol a múzeumlátogatás egyik kötelező látnivalójaként szerepel (ami azt jelenti, hogy általában csak egy pillantást lehet rá vetni, mert olyan sűrű a tömeg előtte).

A festmény az újonnan született Vénusz, a szerelem és szépség istennőjének leszállását ábrázolja Ciprus szigetén, amelyet a Zephyr és valószínűleg Aura szelek hajtanak előre. Az istennő egy kagyló szelepének tetején áll, tiszta és tökéletesnek látszik. Egy fiatal nő, akit néha a Három Grácia egyikével azonosítanak, üdvözli őt, és virágokkal megszórt köpenyt nyújt át neki; a szelek által hordozott rózsák is a tavaszi évszakot idézik.

A reneszánsz idején a művészek újra felfedezték a görög és római művészetet és kultúrát (amelyet korábban nagyrészt az egyház démonizált), így a festőket munkáikban gyakran inspirálta a görög és római mitológia. A szerelem és a szépség istennőjének születését ábrázolva Botticelli a szépség egyetemes eszményének megszületését szimbolizálja.

Vénusz megfestéséhez feltehetően Simonetta Cattanei ihlette, akit a reneszánsz egyik legszebb nőalakjának tartottak.

Botticelli a klasszikus kor szobraiból merít ihletet Vénusz szerény magatartásához, aki meztelenségét hosszú szőke hajával takarja el, amelynek fényvisszaverődését arany alkalmazásával nyeri el; az ölelkező Szelek párja egy ókori műből vett idézet, amely Lorenzo mágnás tulajdonában volt.

Valószínű, hogy a Vénusz születése a Medici család valamelyik tagja megrendelésére készült. Ezt a tézist tovább erősíti a narancsfák ábrázolása, amelyeket a „Medici” szó és a „mala medica”, ahogyan akkoriban ezeket a fákat ismerték, hasonló hangzása miatt a Medici emblémájának tekintettek.