Zaha Hadid Bergisel síugrósánca fordulópontot jelentett Hadid karrierjében, első nagyszabású épülete volt. Az építmény egy síugrósáncot kombinál kávézóval és kilátóval.

Bár ma már nehéz elképzelni, a század elején Hadidot még „papírépítésznek” nevezték, elsősorban rajzairól és számos frappáns, de meg nem valósult tervéről ismerték.

Az ausztriai Innsbruck fölé magasodó Bergisel síugróterep az első nagy, megvalósult projektjeként fordulópontot jelentett Hadid számára, és egyértelműen bizonyította, hogy ambiciózus tervei megépíthetők.

Hadid stúdiója, a Zaha Hadid Architects 1999 decemberében nyerte meg az elöregedő innsbrucki síugrósánc lecserélésére kiírt nemzetközi versenyt. Ez volt a stúdió által megnyert nagyszabású pályázatok sorában a legutóbbi.

Hadid először akkor került a világ figyelmének középpontjába, amikor 1983-ban megnyerte a hongkongi Kowloon dombjain található The Peak magánklub tervezésére kiírt pályázatot.

Bár a projekt végül nem épült meg, részben ennek köszönhetően került be a New York-i Museum of Modern Art 1988-as, korszakalkotó dekonstruktivista építészeti kiállítására, ahol Frank Gehry, Rem Koolhaas, Daniel Libeskind, Peter Eisenman és Coop Himmelb(l)au mellett szerepelt.

A stúdió ezután számos kisebb projektet tervezett, köztük egy szingapúri éttermet és egy magán tűzoltóállomást a Vitra bútorgyár számára Weil am Rheinban, valamint az első Serpentine-pavilont. Hadid 1990-ben egy másik nagyszabású pályázatot is megnyert egy cardiffi operaház megtervezésére, de később ezt a projektet is elvetették.

Az eredmény az lett, hogy majdnem két évtizeddel a The Peak pályázat megnyerése után a stúdió még mindig nem fejezett be egyetlen jelentős projektet sem.

Ez Innsbruckban változott volna meg, ahol a Bergisel-hegyen 1926 óta állt egy síugró sánc. Bár az 1960-as években – az 1964-es téli olimpiai játékok megrendezése előtt – korszerűsítették a síugrósáncot, az 1990-es évekre már nem felelt meg a nemzetközi szabványoknak.

Ez arra késztette az Osztrák Síszövetséget, hogy pályázatot írjon ki egy olyan pótlására, amely az ugrató indítórámpája mellett egy kávézót és egy kilátót is tartalmazna. A szövetség egyúttal a város nevezetességét is meg akarta teremteni.

„A kihívás itt az volt, hogy egy új, kezdetben idegen elemet – a kávézót és a napozóteraszt – integráljunk egy adott [síugró] formulába” – mondta Hadid annak idején a Building magazinnak. „Az eredmény egy meglehetősen szokatlan sziluett lett a Bergiselen”.

A stúdió által „egy torony és egy híd kombinációjaként” leírt szerkezet 50 méter magas és 90 méter hosszú. Két különálló eleme van – egy torony, amelynek tetején sportolóknak kialakított létesítmények és egy kávézó található, valamint maga a síugrás.

A részeket egy 7 méter x 7 négyzetméteres torony tartja, amely két felvonót tartalmaz, valamint lépcsőket a síelőknek az ugráshoz, a látogatóknak pedig a kávézóhoz vezető lépcsőket.

A teljes egészében rozsdamentes acélba burkolt háromszintes épület alsó szintjén a sportolóknak kialakított létesítmények, feljebb egy 360 fokos kilátást nyújtó kávézó, a legfelső emeleten pedig egy szabadtéri kilátó található.

A jellegzetes síugrósánc úgy tűnt, hogy sikerült a lehetetlent elérnie: egyszerre tűnt ki és illeszkedett harmonikusan a lenyűgöző környező tájba.

A kritikusok dicsérték a projektet, amely 2003-ban Mies van der Rohe-díjra jelölték.

„Ez a síugrók által átélt érzések építészeti megtestesülése” – írta akkoriban Lilli Hollein a Domus olasz építészeti magazinban.

„Egy olyan régióban, ahol szinte mindenki szoros kapcsolatot ápol a sporttal és a természeti tájjal, ez az épület a fejlődő tiroli identitás új szimbólumává vált.”

Később Joseph Giovannini építészkritikus „dinamikusnak és lírainak” nevezte az épületet egy esszéjében, amelyet Hadid 2004-ben a Pritzker Építészeti Díj elnyerése alkalmából írt.

„Nagyon kevés épület állhat ki az Alpokkal szemben anélkül, hogy szerénységbe vonulna vissza, de Zaha Hadid dinamikus és lírai Bergisel síugrósánc az ausztriai Innsbruckban, amely 2002-ben készült el, a környező hegyekkel egyenértékű építészeti fenséggel szembesül” – írta Giovannini.

Az építménynek olyan lejtős formái vannak, amelyekről Hadid később híressé vált.
A síugrósánc megnyitását követően a stúdió gyors egymásutánban egy sor nagyszabású projektet valósított meg, ami bebiztosította Hadid hírnevét, mint a tényleges épületek alkotója.