1553-ban munkások az arezzói Porta San Lorentino közelében erődítményeket építettek, amikor elképesztő felfedezésre bukkantak.

A régi városfal mentén húzódó árokban apró, ősi fémtárgyak szétszóródását találták meg, valamint az ókori Itália egyik leglátványosabb leletét: egy kecske nagyságú bronzállatot, amely a földből vicsorgott rájuk.

Ma ezt az úgynevezett arezzói kimérát széles körben tanulmányozzák, és az ókori etruszk művészet egyik legfontosabb alkotásának tartják. De mi a helyzet akkor, amikor felfedezték? Lenyűgöző elképzelni, mit gondolhatott a 16. századi közönség erről a földből kirántott ősi mitikus fenevadról.

Mit gondoltak az emberek erről a lényről a 16. században?

A korai olasz reneszánsz idején az ókori etruszkok iránti érdeklődés az ókori kultúra iránti általános rajongással együtt jelent meg. Egy Giovanni Nanni nevű dominikánus szerzetes az 1490-es években elkezdett etruszk szarkofágokat feltárni szülővárosa, Viterbo környékén. Írt egy 1498-ban megjelent könyvet, amelyben megpróbálta az etruszk civilizációt egy bonyolult, a bibliai eseményekhez kapcsolódó történetbe helyezni. Azt is felvetette, hogy az etruszk nyelv az arámi nyelvvel rokon. Érdekes látni, hogy ezek a korai antikvitások hogyan próbálták az etruszkokat egy kialakult keresztény kronológián belül elhelyezni.

1546-ban a pápai hatóságok mintegy 6000 fontnyi ókori bronzot gyűjtöttek össze Tarquiniából, és beolvasztották őket, hogy a római Lateráni Szent János-templom oszlopai készüljenek belőlük. Úgy tűnik, hogy még az ókor iránti újraéledt érdeklődés mellett is az olasz reneszánsz hatóságok az etruszk bronzokat elsősorban ócskavas értékük miatt értékelték.

Cosimo és a kiméra

Néhányan azonban felismerték az ókori bronzok művészi értékét. Ezek egyike volt I. Cosimo de Medici, aki gyűjtői ízlést alakított ki az etruszk művészet iránt egy olyan időszakban, amikor ezeket az etruszk ősöket még alig ismerték. Uralkodása alatt számos etruszk sírkamrát fedeztek fel, amikor Cosimo az uralma alá tartozó korábbi etruszk városokat, köztük Sienát és Chiusit annektálta. Cosimo saját toszkán nagyhercegi uralkodása során megpróbált némi történelmi folytonosságot biztosítani az ókori etruriai uralkodó klánok között.

Amint a vicsorgó ősi kimérát 1553-ban Arezzóban kihúzták a földből, Cosimo elrendelte, hogy a fenevadat vizsgálatra szállítsák Firenzébe. Giorgio Vasari, a híres művész, író és történész, aki maga is Arezzóból származott, megvizsgálta a szobrot, és jóhiszemű antikvitásnak nyilvánította. Cosimo ezután felbérelte Benvenuto Cellini aranyművest, hogy tisztítsa meg, majd a herceg a Palazzo Vecchióban lévő személyes gyűjteményébe vitte. Sőt, Cosimo annyira beleszeretett, hogy uralkodása jelképévé tette a szörnyet.

Néhány évvel később, 1566-ban Arezzóban szintén a földből húzták ki a fantasztikus, életnagyságú szónokot, az úgynevezett Arringatore-t, amely szintén csatlakozott I. Cosimo egyre növekvő gyűjteményéhez.

Az 1600-as évek fordulójára több más olasz nemes és amatőr gyűjtő is megpróbált kuriózumkabineteket létrehozni, amelyekben számos kisebb etruszk tárgy, például tükrök, vázák, kis bronzok és egyéb régészeti leletek voltak. A 18. századra az arezzói kimérát az Uffizibe, majd 1870-ben Firenze új régészeti múzeumába (Museo Archeologico Nazionale) szállították, ahol ma is látható. Ma az arezzói kiméra az etruszk korszakból fennmaradt bronzszobrok egyik legismertebb darabja.

Miért hibrid szörnyeteg?

A kiméra a görög mitológia legendás, tűzokádó lénye, amely a kis-ázsiai Líciából származik. Ez a szörny állítólag mindenféle pusztítást végzett, amíg Bellerophon, egy korinthoszi hős fel nem ült a szárnyas Pegazus nevű lovára, és meg nem ölte a kimérát.

A kimérát mindig úgy ábrázolják, mint egy hibrid lényt, amely több állat jellemzőivel rendelkezik. Ezen az etruszk bronzváltozaton a kiméra feje és teste oroszláné, farka kígyóé, a háta közepén pedig egy kecske nő. Az arezzói kimérát készítő művész kifinomult, összetett kompozíciót alkotott, amelyet úgy terveztek, hogy körbe-körbe lehessen nézni. Körbejárva ezt a bömbölő, tűzokádó fenevadat, értékeljük tekergő testét, izomzatát, éles karmait, erejét és dinamizmusát.

A kiméra mintha megdermedt volna a harc közepén. A kecskefej halálosan megsebesült, a nyak mindkét oldaláról sűrű vércseppek ömlenek. A sovány és izmos oroszlán testét is megtámadták: a farán lévő lándzsás sebből vér spriccel. A lény sörényét felborzolva dacosan üvölt.

Az állat jobb mellső lábán etruszk felirat látható, amely arra utal, hogy ez a tárgy az etruszk égi istennek, Tiniának szánt áldozat volt. Elgondolkodtató, hogy vajon egy arisztokrata család rendelhette-e meg ezt a művet, amelyiknek nemcsak ahhoz volt elég vagyona, hogy megengedhesse magának ezt a megbízást, hanem ahhoz is, hogy egy vallási szertartás keretében adományozza, amely egy gödör alján végződött.

Az arezzói kiméra az etruszk bronz mesterműve, amely bepillantást enged abba a magas szintű technikai tudásba, amely oly sok más, mára elveszett műalkotást is jellemezhetett. Ez a lenyűgöző állat azt is bizonyítja, hogy az etruszkok jól ismerték a görög mitológia témáit, amelyek akkoriban az olasz félszigeten keringtek.