Home Olaszország Agrigento lesz jövőre Olaszország kulturális fővárosa, rengeteg program várja a turistákat

Agrigento lesz jövőre Olaszország kulturális fővárosa, rengeteg program várja a turistákat

0
Agrigento lesz jövőre Olaszország kulturális fővárosa, rengeteg program várja a turistákat

Negyvennégy projekttel két millió látogató fogadására készül Agrigento városa, amely januártól Olaszország kulturális fővárosa lesz – nyilatkozta Francesco Micciche polgármester a Corriere della Sera napilapnak.

A kulturális programsorozat január végén indul nagyszabású ünnepléssel, amelynek az olasz államfő, Sergio Mattarella lesz a díszvendége.

Az eseményekben nem kizárólag Agrigento, hanem a körülötte található több mint negyven kisebb város is részt vesz, közöttük Lampedusa szigete.

Francesco Micciche elmondta, hogy negyvennégy projektet dolgoztak ki, ebből tizenhét nemzetközi lesz. A projektek közül kiemelte a városközpontban kialakított új múzeumot, amely a Krisztus előtti hatodik században alapított görög gyarmatváros történetét multimediális eszközökkel kíséri majd végig.

Újjászületik a világ egyik legismertebb ókori régészeti helyszíneként számon tartott Templomok-völgye, de a város utcáit, épületeit és zöldövezeteit is helyreállítják.

A polgármester kiemelte, hogy tavaly több mint egymillióan látogattak el Agrigentóba, jövőre pedig kétmillió turistát várnak.

A város vezetése idén nyáron úgy döntött, hogy betiltja a maffia témájú ajándéktárgyak árusítását. Agrigento nemzetközi hírnevét akarják megújítani a szicíliai bűnszervezet reklámozásának megállításával.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here